A tömegkultúra napi 24 órában termeli a 15 perces hősöket, ám vannak, akik egy egész életen át emlékeznek majd rájuk. Raátz Judit névkutatót kérdeztük a magyar névadási szokásokról; mesélt divatról és hagyományról.
Miután szívrohamot kapott, majd veseműtétet hajtottak végre rajta, Gorkij 3. számú kórházában, élete 79. évében, 1971. februárban hunyt el népünk nagy vezére, Rákosi Mátyás. Titokban szállították haza hamvait, s titokban temették el, február 16-án. Áldott rossz ember volt, neve örökre bevésődik a magyar történelem szégyentáblájára.
A Nagy Imre elleni küzdelem és a fiatalok beléptetése a kommunista szervezetekbe – ez foglalkoztatta 1956 januárjában a hazai „ifjúságpolitika” irányítóit. A jampecok közé azonban nem mertek bemenni a KISZ elődjének, a DISZ-nek a helyi vezetői Sopronban. 56-os Mementó-sorozatunk újabb epizódja.
Mementó sorozatunkban ezúttal a Mikulás 60 évvel ezelőtti, átmeneti eltűnésének eredtünk nyomába. Sejtettük, hogy a fordulat évében, 1948-ban, a Rákosi-korszak kezdetén még nem merték volna a Szent Miklós püspökre emlékeztető szokást eltörölni, és szovjet mintára Télapókat erőltetni az óvodásokra, kisiskolásokra. 1949-ben is még Mikulás-vásárról írt a Szabad Nép, de aztán jött 1950.
„Ebben a vitában az IMF és a magyar kormány akarata sem érvényesül majd tisztán, de meg fogunk egymással egyezni” – tett kompromisszumgesztust minapi nyilatkozatában Kósa Lajos. Hogy ez valódi megegyezési szándék-e, tehát végét jelenti a belpolitika után nemzetközi dimenzióba is kiterjesztett konfrontatív, diktátumokon nyugvó erőpolitikának, hamarosan kiderül. Mindenesetre a Fidesz politikusainak is érdemes önmaguk előtt tisztázni: a két fél közül ki van jobban rászorulva a dolog nyélbe ütésére? S ki veszít nagyobbat (egyáltalán ki veszít lényegesen?), ha mégse születik egyezség?
A Szabad Nép 1950. június 24-én számolt be arról, hogy lemondott Kádár János belügyminiszter. Egy kommunista diktatúrában az ilyen posztokról általában ritkán mondanak le önként, Kádárl sem önszántából távozott. Nem sokkal később letartóztatták, talán éppen utódja, Zöld Sándor öngyilkossága miatt. Elődjét felakasztották: Rajk Lászlónak hívták.
Kulisszák mögött játszott főszerepet nem sokkal meggyilkolása előtt a rendszerektől függetlenül ünnepelt színészsztár, Bajor Gizi, amikor – hat évtizede – első férjének harmadik feleségét próbálta kikönyörögni Rákosi börtönéből.
A törvénytelenségek sorozatát elkövető Rákosi-rendszerben született egy pozitív döntés is: 60 évvel ezelőtt szüntették meg a "magyar Benes-dekrétumoknak" nevezhető rendeletek alkalmazását. E jogszabályok a második világháború után – a nagyhatalmak döntését végrehajtva – a hazai németség kitelepítéséről és jogfosztásáról szóltak.
Kevés ünnepünk annyira közös és egyöntetűen elfogadott, mint március 15., mégis egy évszázadon át csak ímmel-ámmal emlékeztek meg róla hivatalosan. A nyíltan ellenforradalmi Horthy-rendszer 1920-ban nem lelkesedhetett semmiféle revolúcióért, a Rákosi-rendszerben pedig a szabadságeszményekkel gyűlt meg az ideológusok baja. Éppen ezért mindkét kor megpróbálta elsősorban ifjúsági és irodalmi ünnepnek beállítani az emléknapot, a szabad sajtó ünnepén pedig zavaros magyarázatokat adtak arra, hogy nálunk miért olyan a sajtószabadság, amilyen…
Hátborzongató perek zajlottak Magyarországon hatvan évvel ezelőtt. 1950. február 21-én a bíróság halálos ítéletet szabott ki kémkedés miatt Geiger Imrére és Radó Zoltánra. Mindkettőjüket a Standard-perben, egy hírhedt koncepciós eljárás nyomán marasztalták el, és az ítéletet később végre is hajtották. A vád álca volt csupán, mert a kommunista vezetés nem akart kártalanítást fizetni a Standard gyár külföldi tulajdonosainak az államosítás után.
Volt időszak Magyarországon, amikor még a parlagi (néhol homokinak nevezett) viperáknak is „magyarosítaniuk” kellett, hiszen eredetileg rákosinak hívták ugyan őket, ám volt egy bölcs vezérünk, akit pont ugyanígy hívtak. Mielőtt a számtalan viperaféle és Rákosi elvtárs között eltévednénk, megkérdeztük Kozma István történészt és Farkas Tamás nyelvészt (akik egyébként a viperák névváltoztatására is felhívták a figyelmünket), hogy mennyire volt jellemző a névmagyarosítás Magyarországon.
A Szabad Nép 1950 elején több évfordulót is ünnepelt. A kommunista pártlap megemlékezett például arról, hogy Rákosi elvtárs kereken öt évvel azelőtt tért haza Moszkvából. Műelemzés is megjelent ekkoriban a Szabad Népben: munkások és parasztok verseit ismertette a pártlap - azokat a verseket, amelyeket szerzőik a Pártról, a Párthoz írtak.
